Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Együtt könnyebb Több mint 80 000 Ft gyűlt össze a 2009. november 14-i jótékonysági könnyűzenei koncerten. 36 fellépő, népes, magánszemélyekből, egyházi közösségekből, városi intézményekből álló szervezőcsapat gondoskodott a hangulatról és azokról a városunkban élő családokról, akik nehéz körülmények között élnek. Szám szerint 50 család, köztük több mint 180 gyermek jutott a karácsony előtti napokban tartós élelmiszerekhez és személyre szóló ajándéktárgyakhoz (játékokhoz). A fellépők között a legfiatalabb 12 éves, a legidősebb 55 éves volt, s két magzatot figyelembe sem vettem. Voltak közöttünk messzebbről érkezők, pl. Szekszárdról, Balassagyarmatról, volt akinek származása túl mutat kis hazánkon, kassai és örmény gyökerekkel is érkeztek. Részt vett a műsorban látássérült, mozgássérült, hallássérült ember is. Volt ott fodrász, sofőr, villanyszerelő, építészmérnök, telefonos marketinges, vendéglátó, háztartásbeli, általános iskolás, gimnazista, egyetemista, szakközépiskolás, főiskolás. Egyszerű hétköznapi emberek, akik nem csak szeretnek énekelni, zenélni, vagy egyéb műsorszám keretében előadni valamit, hanem ebben tehetségesek is. A legkülönfélébb könnyűzenei műfajokban, bűvészparódiában, vers és mesemondásban remekeltek. Jó volt megtapasztalni az összefogást a különböző felekezetek és városi intézmények között. Nem is kell messzire menni, hogy felfedezzük a környezetünkben élők között, hogy kiben milyen értékek vannak, s ha ez sikerül, akkor már csak az van hátra, hogy kamatoztassuk ezeket a kincseket és fordítsuk azoknak a javára, akik itt élnek közöttünk és szükségeiket segíthetjük betölteni, legyen az anyagi, vagy akár kulturális jellegű. www.egyuttkonnyebb.try.hu Horváthné Dunaveczki Leona és Balthes Erzsébet Gyülekezetünk vezetősége Segítségnyújtás a bajba jutott házasságoknak Immár több mint másfél évtizede, hogy Dr.Pálhegyi Ferenc pszichológusprofesszor kezdeményezésére és vezetésével létrejött a Bibliai Házassággondozó Szolgálat (BHSZ). Ez a non-profit szervezet ma már húsznál több szolgáló házaspár részvételével működik Magyarországon (és a környező magyar - lakta területeken). Jómagam nyolc éve tevékenykedem feleségemmel a szolgálatban előadások tartásával, lelkigondozással, cikkek írásával. Szeretném röviden bemutatni szolgálatunkat. A Bibliai Házassággondozó Szolgálat (BHSZ) Tevékenységi köre: * Házassággondozó hetek szervezése és lebonyolítása házaspárok számára nagyvárosoktól távol, természeti környezetben. Ezeken a heteken előadások, kiscsoportos foglalkozások, személyes lelkigondozói beszélgetések keretében történik a társkapcsolat-építés bibliai alapelveinek megismertetése a párokkal. Segítséget kapnak egymás jobb megértésére, konfliktusaik megelőzésére és kezelésére, valamint útmutatást a válsághelyzetből való kilábaláshoz. * Előadások, előadássorozatok tartása házassággal kapcsolatos témakörökben. * Lelkigondozói tevékenység. * Családos táborok és hétvégék szervezése, amelyeken a felnőttek alkalmaival párhuzamosan gyermekfoglalkozások zajlanak. * Házaspári csendesnapok lebonyolítása gyülekezetek felkérésére. * A BHSZ családi élettel, házassággal, gyermekneveléssel foglalkozó folyóirata, a negyedévente megjelenő „Biblia és Család”, amely cikkeket, élménybeszámolókat és gyakorlati javaslatokat, valamint a táborokra, csendesnapokra vonatkozó informá-ciókat tartalmaz. Szeretettel várjuk a segítségre szoruló házaspárok, ill. a folyóirat iránt érdeklődők jelentkezését! Részletes információk elérhetők a www.bhsz.hu weboldalon. Komjáthy Károly, Komjáthyné Zsolnay Éva (T:06308115728- 15h után, deconti.c@freemail.hu )

MisszióiNap2009.JPG — JPEG image, 590Kb

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031